Új megjelenés! Az 5. szám Miles-mentes, Gwenpool-vendégszereplős borzalmai után (amelyet nem véletlenül hagytam ki), végre úgy folytatódnak a Bajnokok kalandjai, ahogy azt kell: a teljes csapattal, vagyis Pókemberrel együtt. Ráadásul nem merül feledésbe a múlt heti különszám sem, hiszen az abban színre lépett gonosztevők, a Szabadúszók („Freelancers”) is visszatérnek, hogy a jelek szerint ők legyenek hőseink új, eddigi legkomolyabb ellenfelei, valószínűleg hosszabb távon is. Ez persze nem azt jelenti, hogy a sorozat ezzel hirtelen irányt vált, és a való világ eseményeire, problémáira történő reflektálás megszűnik, átadva a helyét az akciódús csihipuhinak – dehogy, a sztori a legmélyén továbbra is nagy port kavaró, politikai-társadalmi kérdésekkel foglalkozik, és csupán a felszínen tűnik úgy, mintha ez egy átlagos szuperhősös történet lenne. Feltételezem, mostanra már mindenki eldöntötte, bejön-e ez neki, vagy sem.

Ami engem illet, én a magam részéről ugyanúgy elvagyok a semmitmondó, de szórakoztató képregényekkel, mint a valódi, elgondolkodtató üzenetet közvetítő, akár filozófiai mélységeket érintő alkotásokkal is – feltéve, hogy korrektül össze van az rakva, okosan megírt cselekménnyel és párbeszédekkel, valamint a forgatókönyvhöz passzoló, igényes rajzokkal. Másképp fogalmazva: próbálok nem elhatárolódni semmilyen műfajtól, szabadon mozogva a legkisebbeknek is ajánlható sztoriktól az egészen korhatáros, felnőtteket célzó művekig. Hogy a Champions vajon melyik véglethez is áll közelebb, azt eddig nem igazán tudtam pontosan belőni: néha vidám és gyerekes, máskor egészen komor témákat boncolgat, megint máskor csak színtiszta akció… és megmondom őszintén, ez a legfrissebb fejezet sem segített abban, hogy döntésre jussak. Hogy mire is gondolak pontosan, ahhoz katt tovább!

CHAMPIONS #6

Univerzum: Új Marvel-univerzum
Írta: Mark Waid
Ceruzarajz és borító: Humberto Ramos
Alternatív borító: Mike Deodato

Az ellentéteik ellen! És garantáltan meglepődtök majd, ha látjátok, ki marad állva a végén!

Ennél magasabban nem is szárnyalhatna a Bajnokok csillaga. Globális mozgalmat indítottak, mindenki szereti őket, végre igazi csapattá kovácsolódtak, és mindezt úgy érték el, hogy egyszer sem kellett szembemenniük az amúgy valóban tiszteletre méltó alapelveikkel. Ám ahogy azt Hulk is megfogalmazza, ez nyilván nem tarthat örökké, és általában ilyenkor szokott beütni valami váratlan helyről a legdurvább csapás…

Ez a csapás pedig a Szabadúszók képében jelentkezik. Míg hőseink vidáman paintballoznak, már gyűlnek a sötét fellegek körülöttük, ugyanis ez a másik banda gyakorlatilag mindenben az ellentétük, és legalább annyira gyűlölik őket, amennyire semmibe veszik az emberi életeket. Egyelőre a két brigád még nem bonyolódik harcba egymással, sőt ezúttal nem is találkoznak, ám egyértelműen érezhető, hogy ez a vihar előtti csend hamarosan véget ér.

Ennyi lenne a sztori – igen, ez most finoman szólva sem igazán összetett, de ettől függetlenül a cselekménnyel és a párbeszédekkel sem volt komolyabb problémám. A képregény első fele a Bajnokokra fókuszál, ügyesen szemléltetve a játékuk közben, hogy melyikük hogyan is tudja kamatoztatni képességeit akció közben. Mindezt pedig az ifjoncok vidáman, humorosan teszik, pár percig felhőtlenül szórakozva, emlékeztetve minket és talán saját magukat is, hogy ők végső soron mégiscsak gyerekek. Ötletes párhuzam, hogy a Szabadúszókat is hasonló módon, épp egy nyugisabb napjukon ismerjük meg (már azok, akik még nem ismerik őket a múlt heti különszámból), és láthatjuk, hogy a Bajnokokkal ellentétben számukra mi jelenti a szórakozást. Azt hiszem, kevés ellenszenvesebb módot tudnék elképzelni pár új gonosztevő sötét jellemének bemutatására annál, amit ők itt elkövetnek, ráadásul mindezt a lelkiismeret leghaloványabb szikrájának jele nélkül. Waid tökéletesen világossá tette számunkra, hogy ők bizony nagyon-nagyon rosszak, így még inkább izgulhatunk majd hőseinkért.

A felszínen tehát ennyi történik, csakhogy ott van még az a bizonyos mélyebb mondanivaló, ami nem volt idegen eddig a Champions korábbi számaitól sem. Röviden: a mocskosul gazdag Szabadúszókat a háttérben meghúzódó, még vagyonosabb, velejéig romlott üzletemberek irányítják. Végső ellenségként így a társadalom legfelsőbb rétegeiben élők vannak beállítva, ami… hát, nem is tudom, szerény véleményem szerint nem feltétlenül szerencsés húzás. Isten őrizz, hogy én valamiféle osztályharcot akarjak itt kirobbantani, de ez idáig úgy éreztem, ez a sorozat egyesíteni kívánja az olvasóit olyan elvek és csoportok ellen, amelyek valóban minden jóérzésű ember számára elítélendők és idejétmúltak. Ugyanakkor (különös tekintettel a jelenlegi politikai hangulatra szerte a világban) a másik oldal ilyen szintű „démonizálása” szerintem inkább még nagyobb szakadékot teremt sokak közé, azt a téves üzenetet hordozva, hogy aki tehetősebb, az feltételezhetően rosszabb is, mint mások. Erre pedig milyen reakcióval válaszolnak a céltáblává vált jómódúak? Átmennek védekezésbe, és talán az is valóban becstelen szörnyeteggé válik, aki esetleg előtte nem volt az.

Ezzel nem azt mondom, hogy nincsenek alapból álnok, szupergazdag üzletemberek, mert vannak, és értem azt is, hogy Waid mit akar átadni ezzel az egésszel, ám attól tartok, rendkívül vékony jégre tévedt, ami bármelyik pillanatban beszakadhat alatta. Bele se merek gondolni, milyen téves következtetéseket vonhat le ebből egy könnyebben befolyásolható fiatal… Erősen kétlem, hogy a feltétlen összetartás és egység gondolatát. Én inkább annyiban maradnék, hogy a gyilkos vadkapitalizmus valóban nem vezet semmi jóra, de azért próbálok nem elítélni senkit csak a vagyona alapján. Egyelőre maradjunk is ennyiben, aztán majd meglátjuk, hova futtatják ki ezt a Bajnokok–Szabadúszók szembenállást.

A rajzokra most nem szeretnék külön kitérni, mert Ramos stílusát továbbra sem sikerült megkedvelnem, az előző fejezeteknél pedig már mindent leírtam róla, amit lehetett – ezúttal sem más a helyzet, mint máskor.

Amennyiben mindössze a felszínt nézzük, úgymint a fiatalok paintballmeccsét és a Szabadúszók felbukkanását, minden rendben van, ám a sztori feltételezett üzenetközvetítése már adhat okot némi aggodalomra. Az sem fog jól járni, aki sok akcióra vágyik, továbbá a cselekmény sem igazán halad még semerre, hiszen ez csak afféle átívelő fejezet, a későbbiek felvezetése, szóval… legyen ez három Bajnokok-logó az ötből. Pörgősebb és lazább olvasmánynak pedig ajánlom inkább az MU-jelzésű, már többször is említett különszámot.