All-New All-Different Avengers #4

Az évszázad csókja… vagy átverése?

2016. január 28. - The_Maniac

anad4banner.jpg

Új megjelenés! Ha meg kéne indokolnom, hogy (Miles jelenlétén kívül) miért az All-New All-Different Avengers jelenleg a kedvenc Avengers-címem, azt hiszem, a válaszom az lenne, hogy ezt a csapatot követhettük nyomon már a legelejétől, még az összeállásuk előttről. Az előző három fejezetben szemtanúi lehettünk annak, hogyan találkoznak, harcolnak együtt, majd társulnak a közös cél érdekében, vagyis a nulladik perctől részesei voltunk a vadonatúj és merőben más Bosszú Angyalai megalakulásának. Meg aztán itt van a legtöbb „klasszikus” karakter is, akik nélkül a Bosszú Angyalai elképzelhetetlen lenne, úgymint Vasember, Thor, Amerika Kapitány… Igen, igen, tudom, hogy ők nem az eredeti Thor és Amerika Kapitány, de legalább a név stimmel.

Mindezek nem mondhatók el a másik két Avengers-sorozatról, úgyhogy ha nem lenne Miles, még akkor is maradnék ennél nagy valószínűséggel (még ha néha-néha ki is tekintek a The New Avengers felé az újvilági Reed miatt). Az e heti számmal ráadásul végre elértünk arra a pontra, hogy hőseink ténylegesen megkezdték működésüket egy csapatként új, közös főhadiszállással és saját inassal. Lezárult tehát a felvezetés, és jöhetnek az igazi izgalmak, veszélyek és kalandok, és mindez nemcsak a három fiatal, de a felnőttek szempontjából is hatalmas előrelépés és tapasztalat lehet – vagy oltári nagy bukás. Katt tovább, és lássuk, hogyan boldogulnak a hivatalos megalakulás utáni első bevetésen!

ALL-NEW ALL-DIFFERENT AVENGERS #4


Univerzum: Új Marvel-univerzum
Írta: Mark Waid
Ceruzarajz: Mahmud Asrar
Borító: Alex Ross
Alternatív borítók: Bobby Rubio és Mark Brooks


• Azt hittétek, az első sztori meglepő volt? Még semmit sem láttatok!
• Amikor lángra gyúl a szenvedély Amerika Kapitány és Thor között, elcsattan a Föld leghatalmasabb csókja!

No, akkor azt már most tisztázzuk, mielőtt bárki is téves következtetéseket von le a borítóból és az előzetes szövegből, hogy ez a bizonyos csók Amerika Kapitány és Thor között azért nem teljesen így zajlik le. Eleve csak az egyikük aktív résztvevő, a másik mindössze „áldozat”, és az egész inkább csupán afféle, nem is tudom, határfeszegetés vagy hirtelen ötlet, de komoly tartalmat semmiképp sem tulajdoníthatunk neki. Ennyi, és nem több.

A „szenvedélyes” csókjelenet tehát tulajdonképpen egy átverés, hogy minél többen vegyék a képregényt, és persze minél többen beszéljenek róla. Szemtelen trükk, de ez van, manapság az ilyesmi nem ritka, úgyhogy próbáljunk is túllépni rajta, hiszen végre összeállt a csapat, lezárult a felvezetés, és jöhetne az igazi sztori… ám sajnos nem jön. Waid behúzta a kéziféket, és egy lassabb fejezetet hozott nekünk, amely inkább a csapat alakulgató dinamikájára koncentrál, mintsem a cselekményre. Akció ugyan van, de aki arra számít, hogy a sztori is halad majd valamerre, az csalódni fog. Részemről általában nincs problémám egy-egy lazább, nyugisabb számmal egyetlen sorozatban sem, csakhogy itt már az eddigiekben sem pörgött a történet, azt leszámítva persze, hogy láttuk, hogyan és miért áll össze ez az új brigád. Erre most jön még egy lassú, átvezető felvonás egy felejthető ellenséggel és még mindig bármiféle komoly, konkrét fenyegetés nélkül a láthatáron. Igen, oké, ott van a háttérben Gryphon, de ezen a ponton még róla sem tudunk semmit. Akármire is készül Waid, nem bánnám, ha végre beindítaná az eseményeket, mert kezdem unni ezt az egy helyben téblábolást.

Ha már nincs figyelemreméltó előrelépés a cselekményben, akkor legalább a karakterekkel kellene brillírozni, ám valahogy most ez sem jött össze. Bekerült a képbe Jarvis, aki legalább annyira része a Bosszú Angyalainak, mint Vasember vagy Amerika Kapitány, ezt aláírom, de amilyen depressziósra és lekezelőre írták itt, hát, attól még az életkedvem is elment. Nem is nagyon értem, miért kellett több oldalon keresztül az ő nyűglődését néznünk… Tényleg ő lenne az a mindenben segítőkész és kifogástalan modorú inas, akire emlékszünk? De oké, fogjuk rá, hogy rossz napja van, bárkivel megeshet – a többi felnőtt karakterre viszont nem találok magyarázatot. Vasember komolyan ennyire figyelmetlen lenne, hogy Jarvis nélkül fel sem tűnik neki, hogy tornádó tombol egy városban nem is olyan messze tőlük? És tényleg ennyire elszegényedett volna, ahogy itt mutatják? Az önálló sorozatából nekem nem ez jött le, de javítsatok ki, ha tévedek…

Amerika Kapitány a csók utáni hebegésével és Vízió az érzelemmentességével legalább nem sok vizet zavarnak, ám Thor viselkedésén még Jarvisnál és Vasembernél is jobban meglepődtem. Egyáltalán nem olyan, mint a saját képregényében: vidám, életteli, gondtalan, miközben csapattársait is arra biztatja, hogy éljenek a mának, és élvezzék ki az élet minden örömét. Érdekes és olykor kissé felelőtlen hozzáállás ez egy istentől, ahogy erre társai rá is mutatnak, a csókot pedig én egyáltalán nem tudom hova tenni. Kétlem, hogy bármi jelentősége lenne a történet további alakulásában, azon kívül, hogy a többiek most már benne sem bíznak. Vízió furán viselkedik, Thorról semmit sem tudnak, pénz nincs… Ejnye, kicsit jobban is át kellett volna gondolni ezt a csapatot, nemde?

Ami viszont nagyon tetszett, az az újfent felbukkanó túlzott politikai korrektség témája, illetve hogy ki mennyire fogadja el ezeket az új hősöket régi, legendás nevekkel. Ezt a mélyebb tartalmat már a nyitányban is dicsértem, hiszen egyszerre vonatkozhat a Marvel szinte összes jelenleg futó sorozatára, és úgy hiszem, több elgondolkodtató mellékszálat is el lehetne indítani ezen az úton. Miért ne futhatna egy komolyabb, politikai-társadalmi sztori is a háttérben a szuperhősködés mellett? Ezzel igazán fel tudnák kavarni az állóvizet, és akár valami hasonló is születhetne a végén, mint anno a The Ultimates első két kötete. Ezekkel a karakterekkel minden adott hozzá, és Waid olyan kártyákat is kijátszhatna, mint a még mindig jelentős mértékű rasszizmus kérdése, a nemek „háborúja”, tinik és felnőttek kapcsolata, és még sorolhatnám. Csak remélni merem, hogy a sorozat bevállal majd valami ilyesmit is a jövőben.

A látványt illetően kábé ugyanazt tudom most leírni Mahmud Asrar rajzairól, mint az előzőekben Adam Kubertnél tettem: szép, szép, de nem a legszebb, amit eddig láttunk tőle. A szereplők arckifejezései rendben vannak, az akciójelenetek dinamikusak, ám ezzel együtt is nekem itt-ott kicsit elnagyoltnak, elkapkodottnak tűnt egy-egy képkocka. Nem tudom, lehet, hogy én vagyok túl maximalista, és ha nem láttam volna már ennél jobbat Asrartól, ez is biztos rettentően tetszene. Így viszont ez nekem most csupán egyszerűen jó volt, és nem kiemelkedő.

Az All-New All-Different Avengers ezek alapján szerintem még mindig nem talált igazán magára, mintha értetlenül toporogna, azon gondolkodva, mihez is kezdjen magával. Nem látom, milyen irányba akarják vinni a történetet, nincs egy jól látható és értelmezhető fogódzó, amibe belekapaszkodhatnék. Nehezen tudom elfogadni a számomra karakteridegen szereplőket is, bár meg kell hagyni, legalább a három fiatal rendben volt. Továbbra is ott a lehetőség mélyebb, komolyabb témák behozására is, de fogalmam sincs, Waid mit tervez az elkövetkezőkben ezzel a csapattal. Addig is három Bosszúangyal-jel az ötből.

ezleszazinkabb.png

avengers_3.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr578320768

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása