Új megjelenés! Tudtuk, hogy jön, tudtuk, hogy elkerülhetetlen, és valóban, itt van: a Civil War II megérkezett a Spider-Man oldalaira is. Nem egyszer kifejtettem már az aggályaimat azzal kapcsolatban, amikor egy amúgy önálló sorozat egy nagyobb esemény részévé válik – előfordul ugyan, hogy ez jól sül el, de szerintem eddig az esetek többségében katasztrofális, vagy legalábbis erősen izzadságszagú végeredményeket kaptunk egy-egy cím mellékszállá történő lefokozásából. Joggal tartottam tehát ezúttal is az újabb Polgárháború mindent magába olvasztó menetelésétől, ráadásul most még magát a fővonalat sem érzem olyan erősnek, hogy mindenképp szükségét érezzem a minél több hozzá kapcsolódó mellékágnak. Vajon mennyi esélye lehet minőségi történetre ilyen körülmények között egy olyan képregénynek, amely épp csak elérte a hatodik fejezetét, és egyelőre a saját hangját és stílusát sem találta meg igazán?

De persze a remény hal meg utoljára. Bíztam abban, hogy a tény, miszerint a Civil War II és a Spider-Man írója ugyanaz a személy, csakis a javára válhat a két cím összeeresztésének. Még ha Bendis nem is brillírozott eddig az esemény fővonalával, a bizakodásom töretlen maradt, hiszen ő inkább amúgy is a kevesebb karakterre koncentráló, kisebb léptékű sztorik nagymestere. Meg aztán Miles mégiscsak közel áll a szívéhez, és ritkán nyúl mellé vele, szóval talán, talán a Civil War II sem fogja rontani a Spider-Man eddig stabil színvonalát – gondoltam magamban. Aztán… óriási meglepetésemre végül nem is kellett csalódnom! Bizonyára kissé elfogult is vagyok, ezt aláírom, de ami jó, az jó, és én bizony ennek a számnak minden egyes képkockáját élveztem. Talán még azt is meg merném kockáztatni, hogy a sorozat eddigi legjobbja… na de a részletekért katt tovább!

SPIDER-MAN #6

Univerzum: Új Marvel-univerzum
Írta: Brian Michael Bendis
Ceruzarajz: Nico Leon
Borító: Sara Pichelli
Alternatív borító: Dave Williams

A CIVIL WAR II RÉSZE!
• Miles Morales mindössze pár hete érkezett a Marvel-univerzumba, és máris egy háború kellős közepén találja magát.
• Vajon kinek az oldalára áll majd Miles?

Az a helyzet, hogy a Spider-Man hatodik fejezete nálam telitalálat, ahogy ezt már a bevezetőben is olvashattátok. Rengeteg ponton elbukhatott volna, ám végül minden akadályt sikeresen vett: nemcsak a Civil War II részeként, de önállóan is tökéletesen megállja a helyét. Akik olvassák a fővonalat, azoknak plusz információkat és más szemszögből való megközelítést ad a sztori, akik pedig nem, azoknak sem kell megijedniük, hiszen anélkül is gond nélkül érthető és élvezhető a cselekmény.

Rögtön pozitívumként éltem meg, hogy a legutóbb félbeszakadt történetszálak mind folytatódnak, azaz Bendis egyikről sem feledkezett meg a Polgárháború árnyékában sem. Jessica Jones nyomozása veszélyes fordulatot hoz, ugyanis, ahogy az várható is volt, rájön Miles titkára, vagy legalábbis arra, hogy van neki valami szuperhősös, a Bosszú Angyalaival kapcsolatos titka. Közben persze hősünk leginkább új, mutáns szobatársukkal, (a még mindig aránytalanul sok szerepet kapó) Fabióval és a Pókember-énjét meggondolatlanul felfedő Gankéval próbál dűlőre jutni, mialatt a szülei az enyhén szólva is túlbuzgó nagymama miatt aggodalmaskodnak (joggal). De mindemellett jut még idő Ganke szerelmi életére (illetve annak hiányára), a faji megkülönböztetés vissza-visszatérő kérdésére, illetve egy izgalmas párbeszédre Miles édesanyja és Jessica Jones között – és akkor még a Civil War II szóba sem került, az csak most jön!

A Polgárháborúval kapcsolatos vonalat természetesen Tony Stark képviseli a képregényben (Bendis kiket másokat is eresztene össze, ha nem két aktuális kedvencét), amikor arra próbálja rávenni Milest, hogy álljon mellé a közelgő összecsapásban – mert hogy az közeleg, efelől semmi kétsége. Kettejük beszélgetéséből minden fontos információ kiderül azok számára is, akik nem követik a Civil War II eseményeit, de nem túl bő lére eresztve, hogy azok se unják el magukat, akik teljesen képben vannak. Csupán emiatt a néhány oldal miatt Pókemberrel és Vasemberrel bátran ki merem jelenteni, hogy valóban volt értelme odabiggyeszteni a Civil War II logóját a borítóra. A párbeszédük úgy ad nekünk egy személyesebb, nyilván főként Milesra koncentráló nézőpontot a nagy eseményhez, hogy közben az egyik oldal vezetőjét, Tonyt is végre jobban megértjük, könnyebben tudunk azonosulni a nézeteivel. Persze, tudom, hogy a Civil War II eddigi számaiban eleve mindig ő volt a középpontban, ám mégis, nekem valahogy most sokkal logikusabb és hihetőbb volt az érvelése, az pedig külön szimpatikus volt, hogy nem akarta ráerőltetni a véleményét Milesra, hagyta, hogy maga hozza meg a döntését. Érezhetően két megfontolt, komoly szuperhős beszélgetése ez, és nem két nagyra nőtt, jelmezes óvodásé, akik alig várják, hogy lezúzzanak valakit.

Ebből a párbeszédből vezethető aztán tovább a negatív előítéletek és a faji megkülönböztetés igencsak bonyolult és szerteágazó kérdésköre, amely a jövőlátó Ulysses kapcsán merül fel, majd Miles édesapjának saját, személyes tapasztalatai is hozzáadódnak a témához, így hozva az egészet még közelebbi síkra főszereplőnk számára. Tény, hogy Bendis úgymond „hazai pályán” játszik a Civil War II és a Vasember-sorozatok írójaként, így nyilván könnyebben össze tudta hozni a Pókember–Vasember–Polgárháború triót egy kalap alá, de szerintem emiatt igazán nem ítélhetjük el, és ez semmit sem ront az összképen. Egy pillanatig sem hiányzott az akció sem, az elejétől a végéig élveztem ezt a kizárólag párbeszédekre épülő számot, úgyhogy bravó, részemről ezt a Bendist kérném a továbbiakban is!

Hogy a rajzoló helyére miért került most Nico Leon az eddigi Sara Pichelli helyett, azt nem tudom (bár feltehetőleg azért, hogy Pichelli kicsit kifújhassa magát, és legyen ideje felkészülni a visszatérésre), mindenesetre a kettejük stílusa közti átmenet nekem gyorsan és zavartalanul zajlott le, szóval Leont máris megszerettem és elfogadtam. Itt-ott talán kicsit rajzfilmszerűbbek a karakterei (különösen a Pókember-maszk folyamatosan változó szemei hatottak furán), de végső soron mindenki felismerhető, szépen megrajzolt, kifejező… Ha egy komolyabb akciójelenet is ilyen profin kivitelezett lesz, akkor Leon valóban minden téren méltó párja lehet Pichellinek.

Azt hiszem, amit csak lehet, sikeresen beletömtek ebbe a fejezetbe: egy kis humor, őszinte, elgondolkodtató párbeszédek, remekül megírt és megrajzolt karakterek, több szálon futó cselekmény, ráadásul még a Civil War II részeként sem vallott kudarcot. Az akció ugyan most elmaradt, ám azzal már könnyen lehet, hogy túlzsúfoltnak hatott volna ez az egyetlen szám, időt kell hagyni Miles és az olvasók számára is. Négy és fél Pókfej az ötből, csak így tovább!