Miles Morales: Spider-Man #11

Ultimátum nyomában!

2019. október 11. - The_Maniac

mmsm11banner.png

KRITIKA Most, hogy túl vagyunk a jubileumi számon, a megszokott kerékvágásban folytatódnak Miles kalandjai. Van végre egy új, érdekes, ráadásul az Újvilághoz köthető főgonoszunk, nagy változások várhatók hősünk családi életében is, és úgy tűnik, a régi idők emlékére még Aaron bácsi is újfent magára ölti a Ragadozó-szerkót. Minden megvan tehát ahhoz, hogy felpörögjenek az események, és ne olyan unalmas közjátékokkal szúrják ki a szemünket, mint amilyenekkel már párszor találkoztunk.

Ahmed fejezeteinek színvonala meglehetősen ingadozó, így bitang nehéz előre megjósolni, vajon mit kapunk tőle legközelebb. Hiába volt a legutóbbi felvonása bravúros, mint, teszem azt, múlt hónapban, simán lehet, hogy azután gondol egyet, és szokásához híven behúzza a kéziféket egy lassú, jelentéktelen sztorival, majd újra rákapcsol, és így tovább, akár egy hullámvasút. Kissé félve kezdtem hát neki a sorozat eme legfrissebb darabjának… de azért bizakodva. Lássuk! 

MILES MORALES: SPIDER-MAN #11


Írta: Saladin Ahmed
Ceruzarajz: Zé Carlos és Ig Guara
Borító: Mike Hawthorne
Alternatív borítók: Mirka Andolfo és Matt Hayhurst

Univerzum: Új Marvel-univerzum
Előző fejezet: Miles Morales: Spider-Man #10
Következő fejezet: Miles Morales: Spider-Man #12

• Megjött Ultimátum, és New York még csak nem is sejti, mi vár rá.
• Míg Miles ezt a rejtélyes helyről érkezett rejtélyes férfit üldözi, egy NAGYON kellemetlen helyzetbe kerül nagybátyjával.
• Felpörögnek az események, és Miles olyan dilemmával találja magát szemben, amely veszélybe sodorhat mindent, ami számára kedves.

sztori.png

Ha visszaemlékszünk, feltűnhet, hogy amióta Ahmed alatt újraindult a sorozat, egyetlen összefüggő történet sem volt hosszabb három fejezetnél. Ezzel szerintem végső soron nincs semmi baj, hiszen nem kell feltétlenül bő lére ereszteni a cselekményt, ha rövidebben is el lehet mesélni, ám most kivételesen abban reménykedem, hogy az előző felvonásban elkezdett és a jelen kiadványban folytatott sztorit kicsit jobban kifejtik majd, és nem zárják le rögtön a jövő hónapban. Úgy érzem, Ultimátum érkezése lehetne a Miles Morales: Spider-Man első igazán komoly, akár öt-hat részen át húzódó konfliktusa. Bőven van benne alapanyag.

Először is, akcióból már most sincs hiány, pedig ez alkalommal se Ultimátum, se a Zöld Manó nem bukkannak fel, helyettük Pókembernek egyelőre csupán az újdonsült csatlósaikkal gyűlik meg a baja. A Brooklyn utcáit elárasztó bandatagok valamiféle rejtélyes droggal akarják ellepni a környéket, és Miles igyekszik mindent megtenni, hogy elejét vegye ennek – miközben nem mellesleg „Venom Blast” nevű támadása egészen új szintre emelkedik, már-már afféle energianyalábként kilőve az ellenség felé. Azta, kölyök, ezt mikor tanultad?! Akárhogy is, a verekedések izgalmasak, nincsenek elhúzva, és fontos részét képezik az eseményeknek.

Másodszor, zajlik a dráma Miles iskolai életében is, kiválóan megteremtve az egyensúlyt a szuperhősös és civil jelenetek között. Kapott egy-egy rövidebb szerepet Ganke, Judge, sőt még Barbara is, szóval együtt az egész banda, láthatjuk, kivel mi van mostanság. Bár az egyetlen valóban érdekes momentum ezeken az oldalakon a Ganke által közölt infó, miszerint elfogyott a hálófolyadék, azért ettől függetlenül jó volt ismét látni mindenkit (igaz, Barbarát és Judge-ot továbbra sem kedvelem különösebben). Egyébként ha már itt tartunk: tényleg ekkora tragédia, hogy nincs több háló a Pók-szerkóhoz? Miles komolyan nem tudna kérni valamennyit Petertől? Nem értem, de hát ennél nagyobb logikai bakikkal is találkoztunk már…

Végül pedig természetesen ott van még főhősünk családja, azon belül is a hamarosan születendő kishúga, aki nyilván rendesen megkavarja majd a dolgokat a Morales családban. Kár, hogy van egy állandóan problémás rokon is, Aaron nagybácsi, aki megint sötét ügyekbe keveredett Ragadozóként, és miatta Miles nem igazán tud várandós édesanyjára fókuszálni. Nem egyszerű família… Kíváncsi vagyok, mit lehet még kihozni a Miles–Aaron ellentétből, habár én bízom benne, hogy ezúttal inkább szövetségesek lesznek. Ellenségekként láttuk őket ezerszer, meg aztán gonosztevőnek most éppen elég Ultimátum, aki sajnos már alaposan kiismerte Pókunkat, és az embereit is gondosan felkészítette az ellene esedékes összecsapásokra. Ilyen hátránnyal szemben bizony jól jönne a hálószövőnek a nagybátyja segítsége.

Amit tudni érdemes Ultimátumról

mmm.jpgA hozzám hasonló újvilági rajongók bizonyára összerezzennek az „Ultimátum” szó hallatán, és joggal: ugyanígy nevezték anno az első korszakot lezáró, az addigi legnagyobb újvilági eseményt. A mai napig keserű szájízzel gondolnak rá vissza az olvasók, és a legtöbben nemcsak az Újvilág, de úgy egyáltalán a teljes Marvel egyik legborzalmasabb sztorijaként tartják számon. Ha valaki lemaradt volna róla, itt, itt és itt utánaolvashat.

Most pedig mindenki nyugodjon meg, mert ennek az Ultimátumnak semmi köze ehhez a bizonyos korszakzáróhoz. Ahmed talán egyfajta fricskaként választotta ezt a nevet Miles legújabb ellenfelének, aki lényegében nem is annyira új: ő a felnőtt Miles Morales, a bűnöző, akivel a Spider-Men II alatt ismerkedhettünk meg. Gyakorlatilag ő a Marvel-univerzum „őshonos” Miles Moralese, az egyetlen, amíg a fiatal Miles át nem került az Újvilágból.

Spider-Men II eseményei során ők ketten tulajdonképpen realitást cseréltek, hiszen míg a Pókember-Miles már épp megszokta új életét a Marvel-univerzumban, addig ez az idősebb verzió átteleportálta magát az addigra újjászületett Újvilágba, hogy ott leljen rá az ő dimenziójában elhunyt szerelmének ottani változatára. Ezzel voltaképp helyreállt a rend, és mindkét világban ismét csak egy Miles Morales létezett.

Egészen mostanáig: a felnőtt Miles visszatért, immár Ultimátum néven, ráadásul az újvilági Zöld Manó társaságában. Hogy miért, egyelőre rejtély, ám mivel tisztában van vele, hogy ki Pókember valójában, valamint mert olyan befolyásos barátai vannak, mint a Vezér, igen veszélyes ellenféllé nőheti ki magát…

Minden van itt tehát, ami kell: pörgősebb és lassabb, nyomozósabb elemek egyaránt, amelyek együtt egy színes, mozgalmas, ugyanakkor egységes fejezetté kovácsolódtak össze Ahmed értő kezei között. A párbeszédek és monológok, mint általában, most is gördülékenyek és hitelesnek hatnak, a helyzetnek és a résztvevők korának megfelelően megírva (viszont nem bántam volna egy angol fordítást a spanyol mondatokhoz, főleg mert nem csekély jelentőségük van az Ultimátum utáni kutatásban). Ugyan a körmömet nem rágtam tövig a feszültségtől, de kétségtelen, hogy szükség volt erre a felvezetésre, a szereplők elhelyezésére és mindegyik mellékszál bemutatására. Érdeklődve várom, milyen irányt veszünk majd ezután.

rajz.png

Az előzetesben ugyan még Garrón neve volt feltüntetve rajzolóként, valamiért végül mégis a számomra eddig ismeretlen Zé Carlos és Ig Guara vették át a helyét – hogy csak ideiglenesen, vagy netán hosszabb időre, azt nem tudom. Kár, mert igencsak hozzászoktam Garrón gyönyörű, részletgazdag stílusához, ám aggódni azért nem kell: Carlos és Guara mindketten ügyesen helytálltak, még ha az ő szintjét nem is érték el.

Kettejük látványvilága annyira hasonló, hogy első blikkre nekem fel sem tűnt, mikor váltottak a képregényen belül, a kilencedik oldalon. Talán Guara figuráit egy leheletnyivel rajzfilmszerűbbnek láttam, de valószínűleg még ezt sem vettem volna észre, ha nem tudok előre a két rajzolóról. Az ábrázolásmód tehát végig konzisztens tudott maradni, ilyen szempontból okos választás volt ez a Carlos–Guara páros.

Ahogy Garrón esetében, náluk is szépen kidolgozott az összes karakter, még a legjelentéktelenebb mellékszereplő is egyedi, jól elkülöníthető kinézettel bír, a fiatalok és felnőttek között pedig kitűnően érzékelhető a méretbeli különbség. A hátterekre sem lehet egy rossz szavam sem, különösen tetszett például a híd (a Brooklyn híd, ha nem tévedek), melyen Pókember guggol mobilozás közben. Az akciók is rendkívül látványosak, és ha egyetlen negatívumot kéne említenem, az esetleg Miles arckifejezése lenne, amelyen olykor kissé eltúlzottnak éreztem az arra kiülő meglepettséget. 

Mindettől függetlenül azért remélem, Garrón pihenője nem tart majd túl sokáig…

vegszo.pngMegkönnyebbülhetünk: a legutóbb tapasztalt magas színvonal szinte semmit sem esett. Ahmed továbbra is több szálon szövi (heh, ha már Pókember, ugye…) a cselekményt, összekötve Miles szuperhősi kalandjait a magánéletével, ahogy azt kell, mindkettőre elegendő figyelmet szánva, ám úgy, hogy közben egyik se nyomja el a másikat. A karakterépítés is briliánsan halad: egy menő főgonosz, egy sötét oldalra átállt nagybácsi és egy hamarosan megszülető kistestvér, akik mind-mind megannyi lehetőséget rejtenek magukban.

Garrónt ugyan kicsit hiányoltam, ugyanakkor Carlos és Guara sem okoztak csalódást, beleadtak apait-anyait a rajzaikba. Azért a hirtelen és sűrű rajzolóváltások kissé zavaróak lehetnek, szóval bízom benne, hogy Garrón még legalább újabb tíz fejezetre visszatér majd.

Tény és való, hogy ez mindössze egy afféle felvezető szám, de így is kellőképpen szórakoztató, korrekt kiadvány. Hogy innen merre folytatódik majd a sztori, annak kizárólag Ahmed fantáziája szabhat határt, úgyhogy engem megvettek, jöhet a következő felvonás! Négy és fél Pókfej az ötből.

mmsm11rev.png

smheads45.png

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr7015214712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása