Secret Wars – A Csatavilágból jelentjük IX.

Megérkezett a Polgárháború és Apokalipszis Kora!

2015. július 11. - The_Maniac

Továbbra is ezerrel dübörög a Titkos Háború, és persze a hozzá kapcsolódó mellékszálak is. Mint azt már korábban említettem, ezek többnyire közvetlenül nem kapcsolódnak az Újvilághoz vagy újvilági karakterekhez, így nem térek ki rájuk részletesebben, de azért egy-egy rövid bemutatót megejtek az új megjelenésekről a mai bejegyzésemben is, hogy ezzel is bővítsem a Csatavilággal kapcsolatos érdekességek és tudnivalók listáját. Természetesen most is nagyon érdekel a ti véleményetek is, szóval aki olvasta valamelyiket, vagy akár mindegyiket a felsorolt címek közül, az hajrá, ne fogja vissza magát!

Ha még emlékeztek, eredeti terveim szerint hetente jelentkeznék A Csatavilágból jelentjük aktuális összefoglalójával, mindig az adott héten megjelent kiadványokban látott, bemutatott vagy említett területek felvonultatásával és rövid elemzésével. Ám ahogy általában, ezúttal is inkább magukra a képregényekre koncentrálnék, nem az azokban szerepelt területekre, mert így talán könnyebben átlátható lesz az összefoglaló nektek és nekem is. Azért persze Hickman-szintű részletességre most se számítsatok, de igyekszem összeszedni minden fontos infót, amit már tudhatunk. Kezdjük hát!

bw_1.jpg

1872 #1

Szinte mindenféle műfaj képviseltette már magát a Secret Wars mellékszálai között a vígjátéktól a horrorig, de a western kimaradt – eddig! Az 1872 indulásával végre a vadnyugat is megelevenedett a Csatavilágban, úgyhogy lóra, cowboyok, cowgirlök és indiánok (csak hogy senki ne maradjon ki a politikai korrektség jegyében), és irány Timely városkája, ahol már csak ránk vár Steve Rogers seriff, Tony Stark és Bruce Banner – meg persze Vörös Farkas, az indián harcos, aki a hírek szerint a vadonatúj Marvel-univerzumban is fontos szerepet fog betölteni.

Gyakorlatilag az összes western-elem a helyén van ebben a nyitányban: a törvény magányos, szigorú őre, a galád polgármester, a részeges alak, aki több, mint aminek látszik… Szinte már vártam, hogy melyik oldalról néz majd vissza rám maga Clint Eastwood is. A jól ismert, modern karakterek itteni változatai hibátlanul illeszkednek ebbe a régimódi világba, és a rajzstílus és színkezelés is kiválóan idézi a vadnyugati hangulatot. A műfaj kedvelőinek tehát ez egyenesen kötelező darab, és ne aggódjatok, még különösebb háttértudás sem szükséges hozzá a Titkos Háborúról.

timely.jpg

Timely Fátum Völgyében (6) helyezkedik el, amelyet északról és délről az óceán, keletről Jakab király Angliája (9) és a Kormányzóság (8), nyugatról pedig Technopolis (5) és Egyptia (4) határolnak, de északon nincs messze tőle a Póksziget (7) sem. Mivel a most megjelent 1. szám eredetileg júniusra volt tervezve, nem tudni, pontosan mennyit csúszik majd emiatt a következő fejezet, de augusztusnál hamarabb semmiképp se számítsatok rá.

AGE OF APOCALYPSE #1

A múlt heti szavazás alapján egyértelműen az Age of Apocalypse 1. számát vártátok a legtöbben, ami persze nem is meglepő: amikor annak idején először felbukkant az Apokalipszis Kora elnevezésű alternatív jövő, szinte azonnal levett a lábáról minden rajongót, és ez a realitás a mai napig töretlen népszerűségnek örvend. Sokak szerint ez az egyetlen értékelhető és maradandó pontja a '90-es években kiadott Marvel-képregényeknek, és ez talán nem is áll olyan messze az igazságtól. Nem is volt hát kérdés, hogy ez az univerzum is felélesztésre kerül a Secret Wars keretei között.

Nos, örömmel jelenthetem, hogy az új Age of Apocalypse első fejezete szerény véleményem szerint jött, látott és győzött! Aki esetleg amiatt aggódott, hogy két évtizeddel az eredeti után Apokalipszis Kora már teljesen kifulladt és minden varázsát elvesztette, az megnyugodhat – még mindig van benne elég kiaknázatlan lehetőség ahhoz, hogy a mai, modern olvasóközönséget is elszórakoztassa egy újabb minisorozat erejéig. Teszi mindezt úgy, hogy a történet és a rajzstílus egyaránt sikeresen idézik fel a '90-es éveket (talán még ügyesebben, mint az X-Men '92), és a régi rajongók valóságos nosztalgiahullámban részesülhetnek, ahogy sorra bukkannak fel a jól ismert, önmagukból kifordult karakterek ebben a sivár, sötét jövőben.

Mivel felvezetésről van szó, nyilván be kell mutatni a fontosabb szereplőket, valamint fel kell vázolni az alaphelyzetet és a legfőbb konfliktust, ami általában azt szokta jelenteni, hogy akcióra még kevesebb idő jut – itt azonban szó sincs ilyesmiről, már az első oldalakon is ezerrel pörögnek a látványos csatajelenetek. Közben azért az sem fog elveszni a cselekményben, aki nem ismerné korábbról az Age of Apocalypse univerzumát, bár tény, hogy aki valamelyest képben van, nagy valószínűséggel jobban fogja élvezni Apokalipszis Birodalmának bemutatását. Ráadásul a Csatavilág egyedi szabályai szerint még azok a karakterek is újra felbukkanhatnak, akik korábban meghaltak, szóval mindenki megtalálhatja kedvencét a szereplők áradatában. Ennyit elég is tudni elöljáróban a Titkos Háborúról, minden más szükséges információt megtaláltok a képregényben, amely nekem (szoros versenyben ugyan) a heti kedvencem lett.

apocalypse.jpg

A hatalmas kiterjedésű Apokalipszis Birodalmát (3) nem most láttuk először, és mivel ilyen jókora területet foglal el a bolygón, akár több sztori is folyhat itt párhuzamosan. Hely van hozzá elég. Ha minden jól megy, az Age of Apocalypse még e hónapban visszatér a 2. számmal.

CIVIL WAR #1

Vajon van bárki napjaink rajongói között, aki ne kapná fel a fejét a Civil War címének hallatán? Nincs? Gondoltam. Kétségtelen és tagadhatatlan tény, hogy az ezredforduló utáni Marvel-képregények egyik legmonumentálisabb, legnagyobb vihart kavaró és persze legsikeresebb eseménye a Polgárháború volt, és mint ilyen, természetesen ez sem kerülhette el a sorsát, hogy újjáéledjen a Secret Wars során. (Már csak azért sem, mert jövőre mozifilmként is bemutatásra kerül a soron következő Amerika Kapitány-filmben.) Még kis hazánkban is meglepően sok kiadvány foglalkozott a Polgárháborúval, vagy annak előzményeivel és utóhatásaival, pedig hozzánk tényleg csak a töredéke jutott el a tengerentúli Civil War-őrületnek. Ideje hát újra feltennünk a kérdést: „Te kinek az oldalán állsz?”

Ez az új változat egyfajta alternatív folytatásnak tekinthető, azaz nem magának a Polgárháborúnak az eseményeit meséli el újra, hanem azt mutatja meg, mi történt volna hőseinkkel hat évvel azután, ha egészen másként ért volna véget a két oldal csatájának első felvonása. A teljes megértéshez tehát erősen ajánlott az eredeti Civil War ismerete, viszont a Secret Wars és a Csatavilág háttértudása nem különösebben szükséges. A két fő oldal vezetői persze továbbra is Amerika Kapitány és Vasember, akik felosztották egymás között a háború sújtotta területüket, de ettől az ellenségeskedés még korántsem szűnt meg. Érdekes látni, mi lett az egy-egy oldal mellett elköteleződött karakterekkel, és hogy hogyan próbálnak a felek egymás mellett élni, de sajnos az 1. számból még túl sokat nem tudunk meg. Sok párbeszéd, kevés akció – nekem semmi igazán emlékezetes nem volt benne, amely méltóvá tenné a nagy elődhöz… egyelőre. Meglátjuk, mit hoznak még ki belőle.

warzone.jpg

A helyszín a Háborús Zóna (22) nevet viseli, és meglehetősen nagy területet tudhat magáénak a Csatavilágból. Északról a Város (21) és Doomstadt (19), keletről az óceán, délről a Hala-mező (28), a Hidra Birodalom (26), a Lángok Völgye (25) és a Távol-Kelet (24), nyugatról pedig New Quack City (23) és az Új-Mars (13) határolják. A folytatásra már ebben a hónapban számíthatunk.

GHOST RACERS #2

„Száguldás, Porsche, szerelem”… meg pár Szellemlovas! Hol is hagytuk abba legutóbb, az 1. szám végén…? Ja, persze: gyilkos verseny gyilkos résztvevőkkel egy gyilkos arénában! A sebesség mit sem változott a második fejezetre, sőt egyre félelmetesebb tempóban pörög a cselekmény, és hősünk, Robbie Reyes is egyre sötétebb titkokra derít fényt. A sztori itt-ott egészen elborult fordulatot vesz, mi pedig legalább úgy izgulhatunk Robbie-ért, mintha csak egy valódi versenyt néznénk. Én a magam részéről továbbra is jól elvagyok ezzel a minisorozattal, de remélem, hogy azért a többi Szellemlovas is kap majd komolyabb szerepet hamarosan.

Augusztusban befut a 3. szám is, addig türelem.

doomstadt.jpg

INFERNO #3

Ha már sebességdémonok, akkor ugorjunk egyet a „sima, mezei” démonokra – tudjátok, amilyenekkel az Inferno van tele. A 2. számhoz képest, ha lehet, még inkább megnőtt a rémségek száma, és ezúttal magát Summers bárót és az X-bázist támadják meg Iljana és a démonná lett Árnyék vezetése alatt. Véleményem szerint a rendkívül látványos csatajelenet az X-ek és a szörnyetegek között jót tesz a sztorinak, én őszintén szólva épp valami ilyesmit hiányoltam eddig a leginkább. Rengeteg karakter, tonnányi akció, és közben persze Kolosszusék sem tétlenkednek… ja, és Mr. Sinister is színre lép!

Remélem, az augusztusban esedékes negyedik fejezet is hasonlóan eseménydús lesz.

limbo.jpg

MASTER OF KUNG FU #3

Shang-Chi számára nincs megállás, amíg be nem teljesíti végzetét és bosszúját! A 2. szám óta jobban összeszedte magát, céltudatosabb lett, és végre teljes erejével vetheti bele magát a halálos küzdelmekbe, hogy aztán egyik összecsapást nyerve a másik után eljusson apjához… ám előtte még Vasököllel is szembe kell szállnia! A rejtély, izgalom és akció ezúttal sem hiányzik a Master of Kung Fu oldalairól, miközben vészesen haladunk a finálé felé…

A negyedik és egyben utolsó fejezet augusztusban várható. Ti milyen befejezésre számítotok?

kunlun.jpg

MRS. DEADPOOL AND THE HOWLING COMMANDOS #2

Emlékeztek, amikor az 1. számnál még bizonytalan voltam, hogy pontosan milyen műfajba is soroljam ezt a címet? Nos, a héten megjelent legújabb fejezet minden kételyemet eloszlatta, hogy ez a sztori bizony vígjáték a javából megszórva némi akció-kaland beütéssel, de horrornak semmiképp sem nevezném. Mindenki döntse el maga, hogy ez számára jó vagy rossz hír-e, Deadpool rajongói viszont bizonyára örülni fognak, hogy a nagyszájú zsoldos ezúttal már aktívan is részt vesz a történetben, nemcsak mesélőként… vagy legalábbis próbál részt venni, mert hát már csak egy szellem, ugye. Emellett még két Thor is bekapcsolódik a cselekménybe, szóval bonyolódik a történet rendesen!

Akinek egyébként bejön ez a csupa klasszikus szörnyetegből álló Üvöltő Kommandó, az készüljön további kalandokra velük, mert a Secret Wars utáni új univerzumban visszatérnek a Howling Commandos of S.H.I.E.L.D. lapjain! Vagy legalábbis a nagy részük, ha nem is mindannyian.

howling-commandos-of-shield-1-promo-26710_kis.jpg

Ezúttal ennyi, de kíváncsi vagyok, milyen fordulat vár még ránk az augusztusban érkező 3. számban.

attilan.jpg

RUNAWAYS #2

Az 1. szám bevezetője után épp itt volt az ideje, hogy a Szökevények nevükhöz méltóan meg is szökjenek a fiatalokat agymosó intézetből! Ez persze nem megy olyan könnyen, hiszen előtte még át kell vészelniük egy olyan vizsgát, amely könnyen az életükbe is kerülhet… Hálát adok az égnek, hogy nekem annak idején csak ki kellett húznom egy tételt, beszélnem róla, és ennyi! A karakterek továbbra is érdekesek és egyre inkább megismerjük őket, a humor és akció is a helyén van, a rajzstílus pedig… nos, biztosan azt is meg lehet szokni, de nekem mondjuk még nem sikerült. Sebaj, ettől még érdekel, mi vár ezután a fiatalokra.

A soron következő fejezetet augusztusban olvashatjuk.

doomstadt.jpg

SECRET WARS 2099 #3

Vissza a jövőbe a Bosszú Angyalaival és az Oltalmazókkal! A 2. számban láthattuk, hogyan találkozik a két csapat, és most tovább gyűrűzik a cselekmény ismét újabb karakterekkel – megjelennek például Valkűr és Namor 2099-es megfelelői is. Ami azt illeti, nekem jóval szimpatikusabbak jelen pillanatban az Oltalmazók, mert a Bosszú Angyalai inkább tűnnek gonosztevőknek sok esetben. Nem tudom, hova fut majd ez így ki a fináléban, de bízom benne, hogy direkt keltik bennem ezt az érzést, hogy aztán egy fordulattal minden értelmet nyerjen. Vagy nem, majd kiderül.

A 2099-es világ rajongóinak egyébként üzenem, hogy a Secret Wars utáni új univerzumban sem maradnak olvasnivaló nélkül: ha más nem is, a 2099-es Pókember biztosan velünk marad az (ismét) újrainduló Spider-Man 2099 számaiban.

2099_kis.jpg

Legközelebb augusztusban látogathatunk el a jövőbe a 4. számmal.

2099_1.jpg

SPIDER-ISLAND #1

Amikor a Marvel fejesei a Secret Wars lehetséges mellékszálain gondolkodtak, bizonyára nem sok idő kellett ahhoz, hogy felmerüljön a nagy sikerű Spider-Island címe. Az újkori, One More Day utáni Pókember történeteinek egyik legnépszerűbb darabja ez, és már a „Póksziget” név is adja magát, hogy legyen a Csatavilágban egy pókkarakterekkel teli sziget a Pókkirálynő irányítása alatt. Lett is!

Ahogy a Civil War esetében, ezúttal is egy afféle alternatív folytatást kaptunk az eredeti eseményhez, amelynek az ismerete ha nem is elengedhetetlen, de mindenképp ajánlatos, mert már rögtön egy elbukott, a Pókkirálynő uralma alatti Manhattanben nyitunk. Ebben a világban tehát Pókember nem járt sikerrel, szinte mindenkiből pókszörny lett, és kevés az esély a maroknyi ellenálló győzelmére. Ami azt illeti, maga Peter nem is szerepel az egész számban, helyette Flash Thompson, azaz Venom ügynök kapta a főszerepet – ami szerintem nem is baj, Pókemberből úgyis van már épp elég változat szerte a Csatavilágban.

Nem rossz nyitány, egész élvezetes, különösebb előismeret sem kell hozzá a Titkos Háborúról, de úgy vélem, ez így még kevés, hogy méltó legyen az eredeti Spider-Island hírnevéhez. A fejezet végén egész érdekes fordulatot vesz a sztori, úgyhogy talán a következő felvonás jobban felrázza majd az egyelőre kicsit klisés, zombis történetekre hajazó cselekményt. Ja, és kapunk egy kis bónuszt is Mayday Parkerrel, vagyis sokak kedvenc Póknőjével, ami kellemes meglepetés volt, én örültem neki.

spiderisland.jpg

A kicsinyke Pókszigetet (7) nyilván minden oldalról víz veszi körbe, de nincs messze a határaitól Egyptia (4), Fátum Völgye (6) és Jakab király Angliája (9). Ha nem tolódik el a megjelenése, akkor a 2. számot még e hónapban olvashatjuk.

Venom ügynök kedvelőinek pedig még egy jó hír: a fekete szimbióta és gazdateste természetesen a Secret Wars utáni új univerzumból sem hiányozhatnak majd, és rögtön saját, önálló sorozatot is kapnak Venom: Spaceknight címmel! Várós?

venom.jpg

SPIDER-VERSE #3

Na, tessék, még egy Pók-cím, csak most nem sziget, hanem egyenesen egy egész univerzum! Sajnos erről sem voltam sokkal jobb véleménnyel, bár a 2. számhoz képest azért pozitívabb volt a helyzet. Először egy csatajelenetet kapunk a Baljós Hatossal, majd végre megismerjük valamelyest Osborn terveit is, miközben a Pókmalac szolgáltatja a komikus vonalat. Ettől függetlenül a főszereplő továbbra is egyértelműen Gwen, így még az utolsó oldal nagy fordulata is vele történik.

Azért az én lesújtó kritikám ne vegye el a ti lelkesedéseteket, már csak azért sem, mert a Pók-hősök még a Secret Wars után is jelen lesznek a Web Warriors című saját sorozatukban, míg Gwen különálló képregénye, a Spider-Gwen is újraindul majd.

web_kis.jpg          gwen_kis.jpg

Szóval lesznek még itt Pókok dögivel, például augusztusban is, amikor jön a 4. szám.

arachnia.jpg

SQUADRON SINISTER #2

A gonosz Szuperosztag ismét itt van, és szerintem simán hozza az 1. szám szintjét, sőt talán túl is szárnyalja azt. Most, hogy már megismertük a karaktereket és az alapfelállást, még jobban elmerülhetünk Hüperionék kegyetlen hódításainak történetében, miközben egyre inkább úgy tűnik, hogy egy gigászi Hüperion–Éjsólyom csatába fog torkollni a sztori. Ki tudja, talán épp ez lesz a Marvel válasza a közelgő Batman v Superman filmre? Ha már úgyis a DC karaktereiről másolták a szereplőket…

Ami pedig a főszereplők jövőjét illeti, az ugyan még bizonytalan, de az már teljesen biztos, hogy a Secret Wars után sem maradunk majd Szuperosztag nélkül: ismét újra fog indulni ugyanis a Squadron Supreme, egy az eddigiektől egészen eltérő és vegyes, több univerzumból összerakott csapattal. Meglátjuk, mi lesz belőle. Lehet, hogy végre méltó utódot kap a Supreme Power?

ssmall.jpg

Visszakanyarodva még egy pillanatra az aktuális számra, az előzetes oldalak között bizonyára feltűnt, hogy végre kaptunk egy teljesebb térképet Utopolisról. Így már az is világos, pontosan hol helyezkedik el a többi kisebb terület, amelyet Hüperionék megszállnak. Vajon hová látogatunk majd el az augusztusra ígért 3. számban?

utopolis2.jpg

THE AMAZING SPIDER-MAN: RENEW YOUR VOWS #2

Hű, nem kevés idő telt el az 1. szám óta, igaz? Főleg ha számításba vesszük, hogy a folytatást eredetileg még múlt hónapra ígérték, csak hát aztán ez is eltolódott, mint sok más sorozat… Ez van, a lényeg, hogy most végre megérkezett az új fejezet, és ez sem marad le minőségben a nyitánytól! Rendkívül érdekes, ahogy a nagy erő és nagy felelősség örök kérdésköre most kibővül Peter családjával, hiszen jogosan merülhet fel hősünkben, hogy kinek tartozik a legnagyobb felelősséggel. Tarthatja-e fontosabbnak szerettei biztonságát a másokénál? Kötelessége-e szembeszállni utolsó megmaradt hősként a Kormányzó zsarnokságával? Mert gondolom, az senkit nem lep meg, hogy végül ismét úgy dönt, magára ölti a Pókember-gúnyát, még ha nem is a megszokott piros-kéket…

Amíg pedig a harmadik fejezetet várjuk (amely a hírek szerint augusztusnál hamarabb biztos nem jön…), vessünk egy gyors pillantást Peter Parker jövőjére: a Secret Wars után ismét újraindul majd saját sorozata, az Amazing Spider-Man, de ez nyilván senkit nem lep meg. Az már viszont talán igen, hogy Pókember ott lesz az ugyancsak újrainduló Uncanny Avengers főszereplői között is!

asm.jpg          ua.jpg

A nagy kérdés persze az, hogy melyik Peter Parker marad majd velünk az új univerzumban – az agglegény vagy a házas? Szinte minden jel arra mutat, hogy az előbbi, de ti mit gondoltok? Melyiknek örülnétek jobban?

regency.jpg

Ezzel zárom soraimat, és elnézést, hogy ilyen hosszúra nyúlt ez a mai bejegyzés, de hát a sok cím sok felelősséggel (és olvasással) jár! Nem lesz ez másképp a jövő héten sem, hiszen indul majd a Captain Britain and the Mighty Defenders, a Guardians of Knowhere, a Hail Hydra és a Siege, valamint folytatódik az Armor Wars, a Captain Marvel and the Carol Corps, az Inhumans: Attilan Rising, a Korvac Saga, a Planet Hulk, a Secret Wars: Battleworld, a Where Monsters Dwell és a Years of Future Past! Melyiket várjátok a legjobban?

A bejegyzés trackback címe:

https://ultimatemarvel.blog.hu/api/trackback/id/tr827615642

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.07.12. 12:59:49

Civil war legnagyob, legmonumentálusabb és legszarabb tegyük hozzá az igazság kedvéért gyorsan.
süti beállítások módosítása