Futottak még… – 2020. 46. hét

Miles a Bajnokok és a Póknők között

2020. november 11. - The_Maniac

combine_images_3.png

Bizonyára már nektek is feltűnt, hogy egy ideje elég szigorúan megszűröm, mely újvilági vonatkozású képregényekkel foglalkozom részletesebben a bejegyzéseimben. Hosszabb kritikát csakis akkor írok, ha az adott kiadvány főszereplői közül legalább az egyikük az Újvilághoz kapcsolható, valamint a cselekménybe is szorítottak annyi tartalmat, hogy megérje időt és energiát fektetnem az értékelésbe. Minden másnak pedig ott vannak a heti lapszemlék, egy-egy rövidebb bemutatóval.

Ám mi legyen, ha valamiben egy újvilági karakter szerepe olyannyira jelentéktelen, hogy már lapszemlét sem érdemes írni róla? Nos, ezekre az esetekre született meg a Futottak még… – egy heti válogató elhanyagolható, egészen minimális újvilági vonatkozással, illetve olyan sztorikkal, amelyek vagy más világokban játszódnak, vagy annyira komolytalanok, hogy egyszerűen úgy érzem, nem érdemelnek többet pár sornál. Erre a hétre két ilyen megjelenés jutott…

Tovább

Újvilági lapszemle – 2020. 45. hét

A Zöld Manók támadása!

mmsm20.png

Nem telhet el év úgy, hogy a Marvel ne indítson új korszakot több tucatnyi új és újrainduló címmel, visszatérő karakterekkel, illetve számtalan, betarthatatlannak tűnő ígérettel (amelyek nagy részét aztán valóban nem is tartják be). Ezúttal ennek a korszaknak ugyan nincs hivatalos neve, mégis a legtöbb helyen a „Fresh Start” jelzővel illették, szóval nevezzük mi is így. Már ismeritek a dörgést, ugye? Egy rakás 1. szám, amelyek új fejezetet nyitnak, és persze növelhetik az eladásokat…

Újvilági rajongóként sajnos ez a „friss kezdet” korántsem tűnik kecsegtetőnek. Az új Marvel-univerzumban ténykedő újvilági karakterek lassan mind mellékszereplőkké zsugorodtak, vagy eltűntek, vagy legrosszabb esetben elhunytak, magát az újjászületett Újvilágot pedig sehol senki nem használja. Nem lesz tehát könnyű olyan címeket gyűjtenem a lapszemléimben, amelyeknek még van bármiféle újvilági vonatkozásuk, de azért megpróbálom: e héten itt van például a Miles Morales: Spider-Man!

Tovább

Futottak még… – 2020. 43. hét

A rémpókok támadása

asm.png

Bizonyára már nektek is feltűnt, hogy egy ideje elég szigorúan megszűröm, mely újvilági vonatkozású képregényekkel foglalkozom részletesebben a bejegyzéseimben. Hosszabb kritikát csakis akkor írok, ha az adott kiadvány főszereplői közül legalább az egyikük az Újvilághoz kapcsolható, valamint a cselekménybe is szorítottak annyi tartalmat, hogy megérje időt és energiát fektetnem az értékelésbe. Minden másnak pedig ott vannak a heti lapszemlék, egy-egy rövidebb bemutatóval.

Ám mi legyen, ha valamiben egy újvilági karakter szerepe olyannyira jelentéktelen, hogy már lapszemlét sem érdemes írni róla? Nos, ezekre az esetekre született meg a Futottak még… – egy heti válogató elhanyagolható, egészen minimális újvilági vonatkozással, illetve olyan sztorikkal, amelyek vagy más világokban játszódnak, vagy annyira komolytalanok, hogy egyszerűen úgy érzem, nem érdemelnek többet pár sornál. Erre a hétre egy ilyen megjelenés jutott…

Tovább

Futottak még… – 2020. 41. hét

Pókember kontra Zöld Manó, sokadik menet

bannerfutottak.png

Újvilági lapszemle – 2020. 41. hét

A Bajnokok visszatérése és Miles nagy szökése

banner1008.png

Nem telhet el év úgy, hogy a Marvel ne indítson új korszakot több tucatnyi új és újrainduló címmel, visszatérő karakterekkel, illetve számtalan, betarthatatlannak tűnő ígérettel (amelyek nagy részét aztán valóban nem is tartják be). Ezúttal ennek a korszaknak ugyan nincs hivatalos neve, mégis a legtöbb helyen a „Fresh Start” jelzővel illették, szóval nevezzük mi is így. Már ismeritek a dörgést, ugye? Egy rakás 1. szám, amelyek új fejezetet nyitnak, és persze növelhetik az eladásokat…

Újvilági rajongóként sajnos ez a „friss kezdet” korántsem tűnik kecsegtetőnek. Az új Marvel-univerzumban ténykedő újvilági karakterek lassan mind mellékszereplőkké zsugorodtak, vagy eltűntek, vagy legrosszabb esetben elhunytak, magát az újjászületett Újvilágot pedig sehol senki nem használja. Nem lesz tehát könnyű olyan címeket gyűjtenem a lapszemléimben, amelyeknek még van bármiféle újvilági vonatkozásuk, de azért megpróbálom: e héten itt van például a Champions és a Miles Morales: Spider-Man!

Tovább

Futottak még… – 2020. 38. hét

Megalakul a Háló Szövetsége

sins.png

Bizonyára már nektek is feltűnt, hogy egy ideje elég szigorúan megszűröm, mely újvilági vonatkozású képregényekkel foglalkozom részletesebben a bejegyzéseimben. Hosszabb kritikát csakis akkor írok, ha az adott kiadvány főszereplői közül legalább az egyikük az Újvilághoz kapcsolható, valamint a cselekménybe is szorítottak annyi tartalmat, hogy megérje időt és energiát fektetnem az értékelésbe. Minden másnak pedig ott vannak a heti lapszemlék, egy-egy rövidebb bemutatóval.

Ám mi legyen, ha valamiben egy újvilági karakter szerepe olyannyira jelentéktelen, hogy már lapszemlét sem érdemes írni róla? Nos, ezekre az esetekre született meg a Futottak még… – egy heti válogató elhanyagolható, egészen minimális újvilági vonatkozással, illetve olyan sztorikkal, amelyek vagy más világokban játszódnak, vagy annyira komolytalanok, hogy egyszerűen úgy érzem, nem érdemelnek többet pár sornál. Erre a hétre egy ilyen megjelenés jutott…

Tovább

Futottak még… – 2020. 37. hét

Miles Peterért és Kamaláért aggódik

combine_images_2.png

Bizonyára már nektek is feltűnt, hogy egy ideje elég szigorúan megszűröm, mely újvilági vonatkozású képregényekkel foglalkozom részletesebben a bejegyzéseimben. Hosszabb kritikát csakis akkor írok, ha az adott kiadvány főszereplői közül legalább az egyikük az Újvilághoz kapcsolható, valamint a cselekménybe is szorítottak annyi tartalmat, hogy megérje időt és energiát fektetnem az értékelésbe. Minden másnak pedig ott vannak a heti lapszemlék, egy-egy rövidebb bemutatóval.

Ám mi legyen, ha valamiben egy újvilági karakter szerepe olyannyira jelentéktelen, hogy már lapszemlét sem érdemes írni róla? Nos, ezekre az esetekre született meg a Futottak még… – egy heti válogató elhanyagolható, egészen minimális újvilági vonatkozással, illetve olyan sztorikkal, amelyek vagy más világokban játszódnak, vagy annyira komolytalanok, hogy egyszerűen úgy érzem, nem érdemelnek többet pár sornál. Erre a hétre két ilyen megjelenés is jutott…

Tovább

Újvilági lapszemle – 2020. 36. hét

A két Pókember és a csárda esete

mmsm18banner.png

Nem telhet el év úgy, hogy a Marvel ne indítson új korszakot több tucatnyi új és újrainduló címmel, visszatérő karakterekkel, illetve számtalan, betarthatatlannak tűnő ígérettel (amelyek nagy részét aztán valóban nem is tartják be). Ezúttal ennek a korszaknak ugyan nincs hivatalos neve, mégis a legtöbb helyen a „Fresh Start” jelzővel illették, szóval nevezzük mi is így. Már ismeritek a dörgést, ugye? Egy rakás 1. szám, amelyek új fejezetet nyitnak, és persze növelhetik az eladásokat…

Újvilági rajongóként sajnos ez a „friss kezdet” korántsem tűnik kecsegtetőnek. Az új Marvel-univerzumban ténykedő újvilági karakterek lassan mind mellékszereplőkké zsugorodtak, vagy eltűntek, vagy legrosszabb esetben elhunytak, magát az újjászületett Újvilágot pedig sehol senki nem használja. Nem lesz tehát könnyű olyan címeket gyűjtenem a lapszemléimben, amelyeknek még van bármiféle újvilági vonatkozásuk, de azért megpróbálom: e héten itt van például a Miles Morales: Spider-Man!

Tovább

Újvilági lapszemle – 2020. 29. hét

Az Újvilág (újra) visszatér!

venom.png

Nem telhet el év úgy, hogy a Marvel ne indítson új korszakot több tucatnyi új és újrainduló címmel, visszatérő karakterekkel, illetve számtalan, betarthatatlannak tűnő ígérettel (amelyek nagy részét aztán valóban nem is tartják be). Ezúttal ennek a korszaknak ugyan nincs hivatalos neve, mégis a legtöbb helyen a „Fresh Start” jelzővel illették, szóval nevezzük mi is így. Már ismeritek a dörgést, ugye? Egy rakás 1. szám, amelyek új fejezetet nyitnak, és persze növelhetik az eladásokat…

Újvilági rajongóként sajnos ez a „friss kezdet” korántsem tűnik kecsegtetőnek. Az új Marvel-univerzumban ténykedő újvilági karakterek lassan mind mellékszereplőkké zsugorodtak, vagy eltűntek, vagy legrosszabb esetben elhunytak, magát az újjászületett Újvilágot pedig sehol senki nem használja. Nem lesz tehát könnyű olyan címeket gyűjtenem a lapszemléimben, amelyeknek még van bármiféle újvilági vonatkozásuk, de azért megpróbálom: e héten itt van például a Venom!

Tovább

Újvilági lapszemle – 2020. 24. hét

Törvényen kívüli Pókember

mmsm17banner.png

Nem telhet el év úgy, hogy a Marvel ne indítson új korszakot több tucatnyi új és újrainduló címmel, visszatérő karakterekkel, illetve számtalan, betarthatatlannak tűnő ígérettel (amelyek nagy részét aztán valóban nem is tartják be). Ezúttal ennek a korszaknak ugyan nincs hivatalos neve, mégis a legtöbb helyen a „Fresh Start” jelzővel illették, szóval nevezzük mi is így. Már ismeritek a dörgést, ugye? Egy rakás 1. szám, amelyek új fejezetet nyitnak, és persze növelhetik az eladásokat…

Újvilági rajongóként sajnos ez a „friss kezdet” korántsem tűnik kecsegtetőnek. Az új Marvel-univerzumban ténykedő újvilági karakterek lassan mind mellékszereplőkké zsugorodtak, vagy eltűntek, vagy legrosszabb esetben elhunytak, magát az újjászületett Újvilágot pedig sehol senki nem használja. Nem lesz tehát könnyű olyan címeket gyűjtenem a lapszemléimben, amelyeknek még van bármiféle újvilági vonatkozásuk, de azért megpróbálom: e héten itt van például a Miles Morales: Spider-Man!

Tovább
süti beállítások módosítása