Új megjelenés! „Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban…” Ne ijedjetek meg, nem kevertem össze a Marvel Wars-címeit, csupán arról van szó, hogy kábé ilyen réginek és távolinak érzem a Secret Wars legutóbbi számát. Az ötödik fejezet, ha még emlékeztek egyáltalán, valamikor augusztus közepén jelent meg, most pedig már bizony jócskán az októbert tapossuk. Mindenféle elméletek keringenek a neten arról, mi okozhatta ezt a durva csúszást, és az írótól a rajzolón és a szerkesztőkön át egészen a Disney legfelsőbb vezetőségééig mindenkit hibáztatnak, akit csak lehet – én a magam részéről ebbe most nem mennék bele. A lényeg, hogy így alakult, bár nyilván senki nem ezt akarta.
Akárhogy is, ez a hosszú kihagyás sajnos keményen rányomja a bélyegét a frissen megjelent hatodik felvonásra, ez ellen nincs mit tenni, így akármilyen is maga a képregény, olvasás közben én egy percre sem tudtam szabadulni a megjelenési dátum tologatásának sötét fellegétől. Gondoljatok csak bele: az eredeti tervek szerint ebben a hónapban kéne véget érnie a teljes eseménynek (ezért is kezdődött már el több új sorozat is a vadonatúj Marvel-univerzumból), erre nemhogy még az októberre meghirdetett 8. számnál sem járunk, de már azt is tudjuk, hogy lesz még egy kilencedik fejezet is valamikor decemberben. Ezzel a tudattal kellett tehát belevetnem magam az e heti kiadványba… miközben reméltem, hogy a készítők valami óriásit villantanak, hogy legalább enyhüljön az elégedetlenségem.