2017 a Marvel NOW! éve! Bizony, a Marvelnél egyre sűrűbben váltanak korszakot, így tavaly még alig szoktuk meg az All-New All-Different Marvel igen hosszúra sikeredett elnevezését, már jött is a váltás a Civil War II eseményeit követően (illetve bizonyos sorozatoknál már azokkal egy időben). Ebben az új ciklusban, ha lehet, még több fiatal hős kerül majd a reflektorfénybe, még multikultibb lesz minden és mindenki, még közelebb kerülnek egymáshoz a képregények és a mozifilmek, illetve még több eseménnyel boldogítanak majd minket, akár egyszerre, egymással párhuzamosan is. Hogy mindez kinek tetszik, és kinek nem, azt mindenki döntse el maga – én a magam részéről kitartok az Újvilág maradékánál, csakis azokra a címekre koncentrálva, amelyek valamilyen úton-módon kapcsolódnak a megsemmisült, egykori Újvilághoz. Ez annyit tesz, hogy a Spider-Man, az X-Men Blue és a Champions maradnak az állandó kiadványaim, és egyelőre semmi más.

Azért persze a három újvilági karakter, Miles Morales (és családja, barátai), Jimmy Hudson (és a négy másik újvilági mutáns), valamint a gonosz Reed Richards időről időre fel-felbukkannak ezen a három sorozaton kívül máshol is, ám amennyiben nincs igazán számottevő szerepük, nem írok róluk teljes, külön elemzést és értékelőt, mindössze egy egészen rövid bemutatót a heti újdonságok keretei között. Sőt, ami azt illeti, valójában itt is már erősen megszűröm, mi kerül terítékre, és mi nem: ezen okból kifolyólag maradhatott ki például a Secret Empire 2. száma, hiszen Miles ugyan benne volt, a jelenléte mégis tökéletesen elhanyagolható volt. Hagyjuk is most pihenni inkább Pókembert és a mutánsokat, és nézzük, mi a helyzet Reed ármánykodásával az Infamous Iron Man legfrissebb fejezetében! Nem ártana, ha végre összekapná magát, és jönne az a rég beígért összecsapás a Fátum-féle Vasemberrel, mert ez az időhúzás már fárasztó…

Új megjelenés! Odavagyok azért, amikor egy hosszabb sorozatban vagy történetben egy bizonyos ponton visszautalnak egy régebbi eseményre oly módon, hogy ugyanaz ismétlődik meg, de mégis valamelyest másképpen, elindítva ezáltal egy vadonatúj vonalat a cselekményben. Máris szemléltetem, mire gondolok: a sors úgy hozta, hogy már hosszú ideje, több mint két éve nem tudtam egyetlen X-képregényről sem bővebb bemutatót írni, hiszen az újvilági mutánsok mind odavesztek az univerzumuk pusztulásakor (meg aztán az X-Ment amúgy is kicsit mostohagyerekként kezelik mostanság a Marvelnél). Legutóbb az All-New X-Men 36. számában kaphattak komolyabb szerepet kedvenc tini mutánsaim, aztán jött a Secret Wars… és azóta semmi. Egészen mostanáig: ahogy azt már a múlt havi nyitányban is előrevetítették, az újvilági Rozsomák fia, Jimmy Hudson visszatért az X-Men Blue oldalain!

Bár magukat a múltból a jövőbe repített, fiatal X-eket jómagam sosem kedveltem, valahogy mégis mindig ők kerülnek kapcsolatba az újvilági X-ekkel. Még egyszer, utoljára találkozhattak velük otthonukban, az Újvilágban, annak megsemmisülése előtt, most pedig, valamivel több mint két évvel később világának egyik túlélője, Jimmy éppen megint beléjük botlik akkor, amikor talán az Újvilág újjászületésének kezdetén járunk. Az X-Men öt eredeti tagja ott volt tehát az újvilági mutánsokkal nem sokkal a vég előtt, majd utána egy új kezdetnél is – először ők voltak idegenek egy másik realitásban, ezúttal meg fordítva, ők a „házigazdák”. Na, erről beszéltem az előző bekezdésben: visszautalás és ismétlés, ám mégis másképpen, megfordítva a szerepeket, újfent összefonva és megerősítve a két világ mutánsainak sorsát. Mesteri – még ha nagy valószínűséggel nem is szándékos. De vajon valóban Jimmy maradt az egyetlen újvilági mutáns…?

Nem szégyen azt beismerni, ha az ember tévedett, bárkivel megeshet. A Marvelnél ugyan eltartott egy ideig, mire a fejesek rájöttek, hogy a Secret Wars után kijelölt új irány nem működik, de most végre-valahára belátták, hogy valamit tenni kell, ha nem akarják elveszíteni vezető helyüket az eladási listákon. Fel kell támasztani a félreállított, klasszikus hősöket, kevesebb esemény kellene, valamint a túlzásba vitt politikai korrektségből sem ártana visszavenni egy leheletnyit – ezek a célok lebeghetnek jelen pillanatban a kiadó szeme előtt. Hogy aztán ebből a tervből lesz-e valami a végén, az még a jövő zenéje, ám az augusztusi kínálat alapján az első lépések biztatónak tűnnek. Talán, hangsúlyozom, talán még az Újvilág újjászületésére is van végre némi esély… amely hír hallatán persze most sikítanom kellene az örömtől, de hát azért nem árt az óvatosság, én azt mondom, úgyhogy egyelőre óvatos gyanakvással kezelem ezt a fejleményt.

Ha minden igaz, erre a bizonyos újjászületésre a The Ultimates² jubileumi 100. számában kerülhet majd sor – igen, 100. szám, tudniillik összeadták az eddig megjelent összes fejezetet a legelső, újvilági sorozattól kezdve (13-13 szám a The Ultimates és The Ultimates 2 idejéből, 5-5 szám The Ultimates 3 és New Ultimates címekkel, újabb 30 szám az Ultimate Comics: The Ultimates korszakából, majd még 12 számnyi All-New Ultimates, ezután pedig az új Marvel-univerzumban ismét 12 szám The Ultimates, végül még 9 szám The Ultimates²), nem számítva az Annual-különszámokat, valamint a Cataclysm – Ultimate Comics: The Ultimates című háromrészes minisorozatot. Ez a „visszatérés az eredeti számozáshoz” szintén egy olyan húzás, amellyel a Marvel a régi idők hangulatát kívánja majd feleleveníteni, szóval számítsatok még ilyesmire más sorozatoknál is. Na, jöjjenek az előzetesek!

2017 a Marvel NOW! éve! Bizony, a Marvelnél egyre sűrűbben váltanak korszakot, így tavaly még alig szoktuk meg az All-New All-Different Marvel igen hosszúra sikeredett elnevezését, már jött is a váltás a Civil War II eseményeit követően (illetve bizonyos sorozatoknál már azokkal egy időben). Ebben az új ciklusban, ha lehet, még több fiatal hős kerül majd a reflektorfénybe, még multikultibb lesz minden és mindenki, még közelebb kerülnek egymáshoz a képregények és a mozifilmek, illetve még több eseménnyel boldogítanak majd minket, akár egyszerre, egymással párhuzamosan is. Hogy mindez kinek tetszik, és kinek nem, azt mindenki döntse el maga – én a magam részéről kitartok az Újvilág maradékánál, csakis azokra a címekre koncentrálva, amelyek valamilyen úton-módon kapcsolódnak a megsemmisült, egykori Újvilághoz. Ez annyit tesz, hogy a Spider-Man és a Champions maradnak az állandó kiadványaim, és egyelőre semmi más.

Azért persze a három újvilági karakter, Miles Morales (és családja, barátai), Jimmy Hudson és a gonosz Reed Richards időről időre fel-felbukkannak ezen a két sorozaton kívül máshol is, ám amennyiben nincs igazán számottevő szerepük, nem írok róluk teljes, külön elemzést és értékelőt, mindössze egy egészen rövid bemutatót a heti újdonságok keretei között. Sőt, ami azt illeti, valójában itt is már erősen megszűröm, mi kerül terítékre, és mi nem: ezen okból kifolyólag maradhatott ki például az Invincible Iron Man 6. és az Infamous Iron Man 7. fejezete, hiszen előbbiben Miles, utóbbiban pedig Reed volt ugyan benne, a jelenlétük mégis tökéletesen elhanyagolható volt. Hasonlóképp nem tértem ki külön a legfrissebb gigaesemény, a Secret Empire 0. számára sem (Miles épp hogy látható volt egy pillanatra, és ennyi), viszont most az „igazi” nyitány, az első felvonás már nem marad szó nélkül, és kap tőlem egy egész rövidke ismertetőt. Katt tovább a folytatásért!

Új megjelenés! Meg kell hagyni, Mark Waid kitartó író, aki foggal-körömmel ragaszkodik az eredetileg elképzelt ötleteihez, és nem hagyja magát eltéríteni tőlük. Bizonyos szempontból ez dicséretes tulajdonság: hiába kezd az internet népénél betelni a pohár a Champions túlzott politikai korrektségétől és meglehetősen mély, komoly témaválasztásaitól, őt bizony nem lehet eltántorítani attól, hogy ezzel a sorozattal próbálja megváltani a világot, vagy legalábbis az amerikai olvasókat. Sajnos a legutóbbi fejezetben felvázolt gondolatok a társadalmi osztályok közti különbségekről és a szerzői jogok, védjegyek erkölcstelen használatáról már engem is ahhoz a táborhoz sodortak, akiknek baromira elegük van, és nem vágynak másra, mint egy régimódi szuperhősös kalandra a hat főszereplővel, amint nekimennek egy velejéig romlott gonosztevőnek mindenféle rejtett politikai üzenet nélkül… Hát olyan nagy kérés lenne ez?

Félretéve kicsit a siránkozást: annak legalább örülhetünk (vagyis én mindenesetre örülök neki), hogy a Spider-Man e heti felvonásához hasonlóan a Bajnokok is távol maradnak a mega-giga-hiper-szuperesemény, a Secret Empire cselekményétől – egyelőre. Ez tehát egy színtiszta, másoktól független kaland kedvenc tinihőseinkkel minden egyéb zavaró tényezőt kizárva. Hogy ezt mennyire értékelik majd az olvasók, az idővel kiderül, de félek, ennyi önmagában még kevés a teljes sikerhez és az eladások egekbe röpítéséhez. Valahogy vissza kellene találni a Champions kezdeti hangulatához, visszavenni egy kicsit abból, hozzáadni egy kicsit ebből (és új rajzolót találni, könyörgöm!!!), és működhetne is a dolog. Én így látom, ám azért közben persze tisztában vagyok vele, hogy nem ilyen egyszerű ez a biznisz, és számtalan tényezőt kell még figyelembe venni. Akárhogy is, most katt a folytatásért!

Új megjelenés! Klasszikus hangulatú, más sorozatoktól és eseményektől független, kisebb, csakis a legszükségesebb szereplőgárdát felvonultató sztorik – lássuk be, manapság már nem is olyan könnyű sok ilyet találni a Marvel kínálatában, úgyhogy én a magam részéről minden hasonló jellegű képregényt megbecsülök, különösen ha az a Spider-Man egyik kiadványa. Pont ezért szerettem a múlt havi felvonást is, és igen, szerencsére szintén ugyanezen a vonalon folytatódott most Miles önálló, saját címe a legfrissebb fejezettel. Hogy önmagamat idézzem: „Újból magával ragadt az a nosztalgikus érzés, amelyet annak idején éreztem nem egyszer az újvilági Peter Parker kalandjainak olvasása közben…” Azzal, hogy ez a bizonyos érzés továbbra is megmaradt számomra, máris nyerő helyzetből indult nálam a 16. szám, és így már persze az is borítékolható volt, hogy a végső értékelésem ismét meglehetősen pozitív lesz.

De hogy pontosan mennyire pozitív, azt még ezen sorok írása közben sem döntöttem el, mert (ahogy Bendisnél mostanában megszokhattuk) vannak itt azért problémák is bőven. Új történetszál veszi kezdetét, újra felbukkan pár régi ismerős, valamint mindehhez új rajzoló is társul – mindezek így, együtt pedig rengeteg buktatót rejtenek magukban, amelyek közül bizony nem is sikerült mindet átugrani. Akárhogy is, azért én még ezzel együtt is nagyon drukkolok a sorozatnak, hogy újra felpörögjön és magára találjon, esetleg új olvasókat is maga mellé csábítva… igaz, ehhez nem ártott volna elkerülni ezt a sűrű hetet, amikor az újabb gigaesemény, a Secret Empire is kezdődik. Élénken remélem, hogy a Titkos Birodalom érkezése nem veti majd túlságosan vissza a Spider-Man és a hozzá hasonló kisebb léptékű címek eladási adatait, mert hiszem, hogy a Marvelnek inkább ezeket kéne erőltetnie a közeljövőben.

Most, hogy az új Marvel-univerzum immár bizonyosan újabb újvilági túlélővel fog gazdagodni, úgy éreztem, ideje lenne feltámasztani a karakterevolúciós bejegyzéseket. Mint tudjuk, az Újvilág létezése alatt számos katasztrófán esett túl viszonylag rövid időn belül, hogy aztán végül teljesen meg is semmisüljön, és ezen események során bizony nem kímélték a karaktereket sem – úgyhogy nagyon meg kell becsülnünk azokat, akik még élnek, és szinte a kezdetektől velünk vannak. A karakterevolúciók bemutatása során ezekre a szereplőkre koncentrálok kisebb-nagyobb képgalériák formájában, mindig kiemelve egyet, akivel először még az Újvilágban találkozhattunk, ám szerencsésen túlélte annak pusztulását.

Az ilyen régi, nagy nevek persze elkerülhetetlenül is rengeteg változáson estek át első megjelenéseik óta, hiszen aki túlél olyan globális pusztításokat, mint az Ultimatum, a Cataclysm, illetve a mindennek véget vető Secret Wars, hogy csak a három legnagyobbat említsem, az nyilvánvalóan lelkileg és testileg is átalakul. Nem kivétel ez alól mai karakterünk, Jimmy Hudson sem, aki annak idején az Újvilág második nagy korszakában „született”, majd oszlopos tagja lett az X-Mennek, hogy végül ő is látszólagos halálát lelje a régi multiverzum megszűnésekor. Valahogy azonban mégis sikerült túlélnie ezt a kozmikus katasztrófát, és ő is átkeveredett az új Marvel-univerzumba. Jöjjön hát az ő története képekben!

Vannak azok az események, amelyeket már hónapokkal korábban meglengetnek az olvasók előtt, ezerrel nyomatják a marketinggépezetet, temérdek előzetest és kedvcsináló oldalt tesznek közzé, hogy aztán a tényleges megjelenéskor a csillagokig repülhessenek az eladási számok. Jól ismerjük ezeket, hiszen a Marveltől hosszú ideje nem is nagyon kapunk mást, csak ilyen „világrengető” sztorikat egymás után, sorozatban, nem ritkán egyszerre többet is párhuzamosan. Aztán ritkább esetben fel-felbukkannak olyan címek is, amelyekről egyetlen szót sem hallhattunk előtte, és váratlanul, a semmiből tűnnek fel afféle kellemes meglepetésként. Na, ilyen lesz júliusban a Spider-Men II,  amely a méltán népszerű Peter–Miles közös kaland folytatásaként érkezik majd, komolyabb beharangozás nélkül. Jómagam ennek rendkívül örülök, hiszen az első Spider-Men a mai napig az egyik kedvenc Pók-sztorim.

Persze lesz itt még más is júliusban, amely újvilági szempontból meglehetősen sűrűnek ígérkezik, még a Spider-Men II nélkül is. E hónapra időzítik például a Secret Empire 7. számát, amelyben (legalábbis az előzetes szerint) Miles is kulcsszerepet fog kapni, így semmiképp sem kerülhetem majd meg, még ha a többi fejezetet ki is hagyom – meglátjuk, hogy alakul majd a cselekmény, de most egyelőre ebből az eseményből csupán erről az egy kiadványról fogok szót ejteni. Illetve majdnem erről az egyről, ugyanis a Champions 10. száma is a Secret Empire részeként jelenik majd meg, szóval bizonyos szempontból az is hozzá sorolható. Természetesen Miles saját sorozata, a Spider-Man is képviseltetni fogja magát egy újabb fejezettel, valamint a gonosztevőként ténykedő, újvilági Reed Richards sem fog unatkozni, és ez alkalommal a The Ultimates² oldalain láthatjuk majd viszont. Bevezetőnek ennyi, katt tovább a többiért!

2017 a Marvel NOW! éve! Bizony, a Marvelnél egyre sűrűbben váltanak korszakot, így tavaly még alig szoktuk meg az All-New All-Different Marvel igen hosszúra sikeredett elnevezését, már jött is a váltás a Civil War II eseményeit követően (illetve bizonyos sorozatoknál már azokkal egy időben). Ebben az új ciklusban, ha lehet, még több fiatal hős kerül majd a reflektorfénybe, még multikultibb lesz minden és mindenki, még közelebb kerülnek egymáshoz a képregények és a mozifilmek, illetve még több eseménnyel boldogítanak majd minket, akár egyszerre, egymással párhuzamosan is. Hogy mindez kinek tetszik, és kinek nem, azt mindenki döntse el maga – én a magam részéről kitartok az Újvilág maradékánál, csakis azokra a címekre koncentrálva, amelyek valamilyen úton-módon kapcsolódnak a megsemmisült, egykori Újvilághoz. Ez annyit tesz, hogy a Spider-Man és a Champions maradnak az állandó kiadványaim, és egyelőre semmi más.

Azért persze a két újvilági karakter, Miles Morales (és családja, barátai) és a gonosz Reed Richards időről időre fel-felbukkannak ezen a két sorozaton kívül máshol is, ám amennyiben nincs igazán számottevő szerepük, nem írok róluk teljes, külön elemzést és értékelőt, mindössze egy egészen rövid bemutatót a heti újdonságok keretei között. Sőt, ami azt illeti, valójában itt is már erősen megszűröm, mi kerül terítékre, és mi nem: ezen okból kifolyólag maradhatott ki például az Old Man Logan 20. száma, hiszen Miles ugyan benne volt, a jelenléte mégis tökéletesen elhanyagolható volt. Most viszont jöjjön valami egészen más, amihez nincs köze se Milesnak, se Reednek… Igen, így van, nem gépeltem félre és nem is bolondultam meg: könnyen lehet, hogy egy vadonatúj sorozat, az X-Men Blue oldalain visszahoznak egy rég halottnak hitt újvilági mutánst, hogy aztán bekerüljön a fiatal X-ek csapatába! Persze egyelőre nem merek semmit elkiabálni…

Új megjelenés! A Champions indulásakor a Marvel NOW! korszakának egyik zászlóshajójaként volt beharangozva, egy olyan vadonatúj, lendületes, fiatalos és friss sorozatként, amely végre felpezsdíti majd az állóvizet a legnépszerűbb, ifjú hősök főszereplésével. Pókember, Ms. Marvel, Küklopsz, Nova, Viv és Hulk közös kalandjait kezdetben valóban jókora érdeklődés övezte, ám ahogy haladtunk előre az időben, egyre lejjebb és lejjebb csúsztak az eladási listákon. Mára ugyan kialakult egy kemény rajongói mag körülöttük, de majdnem biztos, hogy új olvasókat már nem fognak átcsábítani maguk mellé, legalábbis addig nem, amíg a jelenlegi, erős politikai-társadalmi elkötelezettségű történeteik ugyanígy folytatódnak. A fórumokat és kritikákat olvasgatva világos, hogy a nagy többség kezd kissé besokallni azoktól a témáktól, amelyeket Mark Waid nem lankadó lelkesedéssel boncolgat képregénye oldalain.

Megértem őket. Bár jómagam továbbra is kedvelem, sőt általában előnyben részesítem a mélyebb, komolyabb mondanivalójú sztorikat, egy idő után tényleg fárasztó lehet csak ilyesmiket olvasni – különösen egy olyan sorozatban, amely a fiatalabb korosztályt (is) célozza. Azt mondom, igenis jó ötlet bevonni a való világ történéseire reflektáló gondolatokat, kérdéseket akár az efféle képregényekbe is, ugyanakkor rendkívüli módon vigyázni kell a megfelelő egyensúlyra a „komolykodás” és „lazáskodás” között. Így visszaolvasva tény és való, hogy a Champions egy ideje bizony átesett a ló túloldalára, és a mérleg nyelve egyértelműen elbillent a „komolykodás” irányába, alig-alig hagyva teret a humornak, akciónak és az olyan igazi, „szuperhősös” kalandoknak. Az előző számban már nálam is rezgett a léc, és csaknem károsnak ítéltem az abban megfogalmazottakat – lássuk, változott-e azóta valami…